Nyári ünnepek

Júniusi jeles napok



 

Június 8.
Medárd napja, ismert időjárásjósló nap egész Magyarországon. Évszázados megfigyeléseken alapul, manapság is hagyatkozunk rá, bár már nem vesszük olyan szigorúan szó szerint, mint elődeink. A megfigyelés lényege, hogy ha Medárdkor esik az eső, negyven napos esős, hűvösebb, felhős időjárás következik. Ha szép napos idő van ekkor, negyven napos aszály várható. Bizonyos vidékeken a várható szőlő és szilvatermésre következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg, napos, jó gyümölcstermés várható, ha esik, savanyú lesz a bor, viszont bő lesz a gabonatermés.

Június 13.
Páduai Szent Antal
ünnepe. Kultuszát a ferences rendi szerzetesek terjesztették el. Mivel a középkor óta rettegett fertőző betegséget az orbáncot Szent Antal tüzének nevezték, gyógyításával kapcsolatos szokások kötődnek ehhez a naphoz. Tájegységtől függően volt példa a kultikus tűzgyújtásra (a tűz a mitológiában és a hiedelemvilágban mindig a megtisztulással kapcsolatos), de máshol például tilos volt tüzet rakni ezen a napon, nehogy a háziak elkapják az orbáncot.

 


Június 24.
Szent Iván napja
, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az emléknapja. (Magyarországon a délszláv hatást mutató Iván változat honosodott meg a magyar Jánossal szemben.)
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum, tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészt mindig a megtisztulás szimbóluma is. A keresztény egyház Szent János ünnepét az V. század óta jegyzi, a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyház liturgiájába átültette, a tüzeket megszentelte.
A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz számos hiedelem fűződik. Azt tartották ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a pestis ellen, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Magyarországon erről a szokásról a XV. század óta vannak feljegyzések. A tűz körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekeltek, a tüzet körüljárták és szokásban volt a tűz átugrása is. Ennek általában szerencsehozó erőt tulajdonítottak.
Időjárási, éghajlati okokkal magyarázható, hogy Szent Iván éjjelének ünnepe az északi (skandináv és balti) népeknél a mai napig élő, valódi ünnep. A zord, hűvös éghajlaton az egyébként rövid nyár érkezése igazi öröm az emberek számára. Ma is ezerszámra lángolnak fel a máglyák Szent Iván éjjelén, általában valamely magaslaton, hogy minél messzebbre látszódjék. A fiatalok "páfrányvirágot" keresnek (a hiedelem szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik a páfrány, aki a virágot megtalálja boldog és gazdag lesz). A János nap mágiájához tartozik az egészség- bőségvarázslás is. Gyógynövényeket, füveket is szórtak a tűzbe, máshol a füvekből koszorút fontak, ettől remélték a jószág termékenységét, egészségét. Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János nap hajnalán szedett harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy tartották, ettől meggyógyul. Szokás volt még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma északon.
A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A falubéli kislányok csoportosan jártak házról-házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt, néhány fillért kaptak cserébe.


Szent Iván napi máglya





Adatvédelem | Ünnepnapok 2017