Június 8.
Medárd napja, ismert időjárásjósló nap egész Magyarországon. Évszázados megfigyeléseken alapul, manapság is hagyatkozunk rá, bár már nem vesszük olyan szigorúan szó szerint, mint elődeink. A megfigyelés lényege, hogy ha Medárdkor esik az eső, negyven napos esős, hűvösebb, felhős időjárás következik. Ha szép napos idő van ekkor, negyven napos aszály várható. Bizonyos vidékeken a várható szőlő és szilvatermésre következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg, napos, jó gyümölcstermés várható, ha esik, savanyú lesz a bor, viszont bő lesz a gabonatermés.

Június 13.
Páduai Szent Antal ünnepe. Kultuszát a ferences rendi szerzetesek terjesztették el. Mivel a középkor óta rettegett fertőző betegséget az orbáncot Szent Antal tüzének nevezték, gyógyításával kapcsolatos szokások kötődnek ehhez a naphoz. Tájegységtől függően volt példa a kultikus tűzgyújtásra (a tűz a mitológiában és a hiedelemvilágban mindig a megtisztulással kapcsolatos), de máshol például tilos volt tüzet rakni ezen a napon, nehogy a háziak elkapják az orbáncot.

 

Június 24.
Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az emléknapja. (Magyarországon a délszláv hatást mutató Iván változat honosodott meg a magyar Jánossal szemben.)
Szent Iván a nyári napforduló ünnepe, országszerte a kultikus tűzgyújtások ideje. A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum, tehát a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészt mindig a megtisztulás szimbóluma is. A keresztény egyház Szent János ünnepét az V. század óta jegyzi, a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyház liturgiájába átültette, a tüzeket megszentelte.
A Szent Iván napi tűzgyújtáshoz számos hiedelem fűződik. Azt tartották ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a pestis ellen, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Magyarországon erről a szokásról a XV. század óta vannak feljegyzések. A tűz körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekeltek, a tüzet körüljárták és szokásban volt a tűz átugrása is. Ennek általában szerencsehozó erőt tulajdonítottak.
Időjárási, éghajlati okokkal magyarázható, hogy Szent Iván éjjelének ünnepe az északi (skandináv és balti) népeknél a mai napig élő, valódi ünnep. A zord, hűvös éghajlaton az egyébként rövid nyár érkezése igazi öröm az emberek számára. Ma is ezerszámra lángolnak fel a máglyák Szent Iván éjjelén, általában valamely magaslaton, hogy minél messzebbre látszódjék. A fiatalok "páfrányvirágot" keresnek (a hiedelem szerint ezen az egyetlen éjjelen virágzik a páfrány, aki a virágot megtalálja boldog és gazdag lesz). A János nap mágiájához tartozik az egészség- bőségvarázslás is. Gyógynövényeket, füveket is szórtak a tűzbe, máshol a füvekből koszorút fontak, ettől remélték a jószág termékenységét, egészségét. Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a János nap hajnalán szedett harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy tartották, ettől meggyógyul. Szokás volt még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma északon.
A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A falubéli kislányok csoportosan jártak házról-házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt, néhány fillért kaptak cserébe.

Szent Iván napi máglya