December
31- Január 1.
Szilveszter és Újév napja. Szilveszter a polgári év befejező, január 1-je pedig
a következő év kezdőnapja.
Szilveszteri szokások
Szent
Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév
vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja,
a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot
varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő
zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása
a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő,
kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél
az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra
feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben
szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése.
Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri
trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.
![]() |
![]() |
|
Szilveszter
éjszakája Athénban és Moszkvában
|
Erdélyben volt szokásban minden nagyobb ünnepen, így húsvétkor és pünkosdkor is a tüzeskerék-engedés. Szalmával betekert kereket meggyújtottak és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű szokás, úgy tartják a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.
Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az új esztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte az új esztendőt,a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak.
A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítni. Természetesen szilveszterkor is jártak a legények házakhoz köszöntőt mondani, vagy éppen valamely tréfás jelenettel a háziakat jókedvre deríteni.
Újévi
szokások
A
január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá.
Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert
ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre.
Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert
akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni
a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap
is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat
sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén
az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget.
Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek
maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták,
elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken
a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség
jelképe.
Bizonyos
táplálkozási tilamak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit
nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben
ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét.
A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert
akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek
szintén az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint
a rétestészta. )
![]() |
![]() |
|
Újévi
üdvözlőlapok a XX. század elejéről- Anglia
|
Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabonamagvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.
Január
6.
Vízkereszt
napja, a karácsonyi ünnepkör zárónapja,
ezután veszi kezdetét a farsangi időszak. Háromkirályok
napjának is nevezik, és a karácsonyfát is ezen a napon
bontjuk le. Az egyház e napon emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről,
ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A szentelt víz a templomokban
is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették
a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek,
illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon.
Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették
vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették
vele, és behintették természetesen a halottakat is. A keleti
egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben
vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek
a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés vagy más
szóval koledálás szokása.
Általában a pap és a kántor elmegy a hívek
házához, megáldja azt, elbeszélget velük. Fáradozásaiért a háziaktól
sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Egyes protestáns
vidékeken ezt a szokást az egyház tiltotta.
Sok helyütt a fiúgyermekek eljártak a házakhoz "háromkirályt
járni". A dramatikus játék
a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek
felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes
süvegbe öltöznek, valószínűleg legnépszerűbb Boldizsár, a szerecsenkirály
szerepe, amihez az arcot jól össze kell kormozni.
Vízkereszt
utáni második vasárnap
Megemlékezés Jézus első
csodatételéről, amikor a kánai menyegzőn
a vizet borrá változtatta. A házaknál általában énekmondó asszonyok
beszélték el a történetet, majd a házigazda étellel-itallal
vendégelte meg a jelenlévőket. Volt ahol el is játszották a
bibliai történetet.
Január
22.
Vince napja,
a bortermelő vidékeken fontos nap. Ekkor metszették a vincevesszőt,
amit a meleg szobában hajtattak, ebből a adott évi termés mennyiségére
következtettek. Azt tartották, ha ezen a napon jó idő van, jó
lesz a szőlőtermés is.